Return to Kollégium

Kollégium bemutatása

Kollégiumunk az iskolával közös szép, parkosított területen helyezkedik el Szombathely belvárosi zöldövezetében. Az 1973.09.04-én átadott diákotthonban 2007 telén valósult meg a tetőtér-beépítés. A 2018-ban fejeződött be a kollégium épületének szigetelése és energetikai felújítása, ennek keretében meglehetősen modern külsőt kapott az épület.  A kollégiumi elhelyezés két szinten történik, az első emeleten fiúk, a másodikon lányok találhatók. Az épületben négy-, öt- és hatágyas hálószobák, illetve szintenként kiskonyhák találhatók. A tetőtérben tágas, hangulatos társalgó és barátságos könyvtár áll a diákok rendelkezésére a délutáni és esti órákban.

Kollégiumunk vasárnap 17 órától péntek 15 óráig van nyitva, a hétvégi hazautazás csak rendkívüli esetben szakad meg.

Az itt lakó tanulók heterogén közösséget alkotnak, életkoruk 14-22 éves korig terjed. A lakók között képzésük szerint szakközépiskolás, szakgimnazista és technikus diákokat is találunk. Összesen 100 tanuló fér el diákotthonunkban.

A diákotthoni élet természetesen alkalmazkodással, a házirend szabályainak betartásával jár. A tanulószobai foglalkozáson való részvétel mindenki számára kötelező, de sok közösségi program – őszi, téli, tavaszi túra, városnéző séta, vetélkedő és más szórakoztató rendezvény – oldja a kötöttségeket, színesíti a diákéletet. Lehetőségeink szerint igyekszünk részt venni az összes megyei kollégiumi kulturális- és sportprogramokon.

A kollégiumi ellátás a középiskolás diákoknak ingyenes, a napi háromszori étkezés díját egy hónapra előre be kell fizetni. Az esetleges lemondásokat a következő hónapban lehet érvényesíteni. A rendszeres gyermekvédelmi támogatást élvező családok és a nagycsaládos szülők gyermekei az összegnek csak a felét fizetik.


Az adott cikk linkje: http://efszk.sulinet.hu/?page_id=7122