«

»

Cserediák-program Grazban

Cserediák-program
2017.04.24-27.

Iskolánk és az osztrák Grottenhof-Hardt Mezőgazdasági Szakképző 1977 óta áll partnerkapcsolatban. Ennek fontos eleme az évente lebonyolított cserediák-program. Idén Ausztriából hét, Szombathelyről 11 diák, valamint kísérő tanáraik vendégeskedtek négy napon át a másik intézményben.

A Hevesis diákok videó összefoglalója:

Magyarországi programok

Az első napon vendégeink megismerkedtek iskolánkkal, majd Szombathely nevezetességeivel. Néhány vállalkozó magyar diák rövid ismertetőkkel bemutatta a belvárost, aztán késő délutántól sportos programmal, bowlingozással folytattuk az ismerkedést.

Kedden két kisbusszal indultunk útnak a Balatonra. A 6 osztrák diák mellé 5 magyar fiatalt is vittünk magunkkal a 10.F/E osztályból. Első utunk Tapolcára vezetett, ahol megtekintettük a Tavas barlangot. Sok érdekes ismerettel gazdagodtunk. A csónakázás különösen nagy élmény volt mindannyiunknak.

Tapolca után Keszthely következett. Rövid belvárosi séta után megebédeltünk a Jóbarát étteremben, majd a Festetics kastélyba látogattunk, ahol a Tükörterem és a Könyvtár szépsége mindannyiunkat lenyűgözött.

A Szigligeti vár csodálatos panorámával kápráztatott el minket és persze a napi mozgásunkról is gondoskodott. 

A kikötőben végigsétáltunk a mólón, közben megküzdöttünk a sziklákról olykor felcsapó hullámokkal. 

A kikötő melletti játszótéren pedig ismét gyerekekké váltunk…

Vidáman, élményekben gazdagon indultunk útnak hazafelé. Istennek hála egész nap gyönyörű időnk volt és egészségben értünk haza.

Szerdán szakmai programokkal készültünk. Elsőként Győrvárra utaztunk, ahol a „Győrvár Tej” tehenészetét és a tejüzemet látogattuk meg. A kézműves szintű, de mégis professzionális tejtermék-előállítás nagyon megragadta az osztrák viszonyokat ismerő vendégeket. A különböző sajtok, joghurtok és pudingok kóstolása méltón koronázta meg a programot.

Útban hazafelé a Csodaszarvas-Tájparkban gyönyörű környezetben sportolhattak a diákok a kötélpályákon.

Délután az iskola tanüzemével ismerkedtek vendégeink, ahol a szakoktatók munkára is fogták a diákokat. Hamarosan komoly koncentrációban készültek a kakaós csigák, pogácsák és a különböző formájú briósok. A kisütött termékeket végül természetesen meg is kóstoltuk.

Késő délután a toronyi Tízholdas Pagony lovarda vendégei voltunk, ahol a magyar lótartás és lovagoltatás rejtelmeibe nyertünk bepillantást.

Csütörtökön Celldömölkre utaztunk. Az osztrák csoportot 5 tanuló kísérte az SzK-12/B osztályból. Első utunk a Vulkánparkba vezetett, ahol sok információval gazdagodtunk a vulkánokról.

Szerettünk volna a Ság-hegyre is felmenni, ám az időjárás nem engedte: a szemerkélő esőben és hidegben benti programmal folytatódott a napunk. Gyárlátogatást tettünk a Wewalka cégnél, ahol szívélyes fogadtatásban volt részünk. A minőségügyi vezető (nemmellesleg iskolánk volt diákja) fogadott minket. A cég tulajdonosa, Günther Drachsler részletesen elmesélte a gyár történetét, majd bemutatta az összes munkafolyamatot. A Blätterteig (levelestészta) készítését érdekesnek találtuk.

A celldömölki Holstein Étteremben fogyasztottuk el az ebédet, majd hazaindultunk. Szombathelyen a Family Centerben shoppingoltak még egyet vendégeink.

Minden bizonnyal felejthetetlen élményekkel tértek haza.